2010. december 26., vasárnap

Végre készültek kötöttek!

Már régen elkezdtem magamnak egy pulóvert lila színátmenetes tolnai fonalból. Igen ám, de amikor a körkötőtűről 2 tűre került, kiderült, hogy hatalmas!!!
Aztán elkezdtem egy Ági fonalból raglán ujjal. Végre neki mertem állni és találtam egy érthető leírást. Kb. 2 hét alatt készült el. A nyakát legközelebb máshogy készítem, mert most nem tudtam szépen felszedni a szemeket, így körbe horgoltam rövid pálcával. De nekem tetszik, szerintem jó lett.



Ugyanebből a fonalból készült egy 5 ujjas kesztyű is. Még csak az egyik fele van meg, és el kell dolgoznom a szálakat, lyukakat bevarrni az ujjak között, stb...na meg az ujjai végét szépen kéne befejezni, de még nem jöttem rá hogy kell.





Jucuu egyujjas kesztyű leírása alapján készítettem.

Ez pedig egy félig kész raglánujjas pulóver Csabikának. Az ujjai már ripsz-ropsz készen lesznek!





Apa pulóvere/mellénye is készen van egy ideje, csak még nem mutattam. Pulcsinak indult, de azt mondta inkább legyen mellény. Persze nem annak indult, így a karkivágása nem az igazi. De neki tetszik, jó meleg Ági féle 100% merinó gyapjúból, ami egyáltalán nem szúr. Ebből majd kötött Csabikának is pulcsit. Talán felveszi. :(


És végül, megint jött egy csomagom Ágitól. Már 2 hónapja rakosgattam, válogattam, végül ezek mellett döntöttem. Középen a fekete tulipán, és balra mellette a barnás sötétkékes fonal valami álom, olyan puha, egyáltalán nem szúr. Jobbra a víztorony kicsit bök, így Csabikának biztosan nem csinálok belőle semmit. Alul pamut-akryl keverék, nagyon jó minőségű fonal. A tulipán fölött a csíkos pléd kicsit vékonyabb, 50-50% gyapjú-akryl.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Viki, le a kalappal !!! Nagyon ügyes vagy! Ennyit kötni, ráadásul felnőtt méretben...4 éve figyel a fiókban egy mellényre való fonal nekem.. De egyszerűen nem merek nekiállni...olyan hatalmas kell :-)) Inkább Rheának kötök-horgolok négyet. Sajnos Robin sem veszi fel a készített holmikat, csak a boltban vásároltakat :((

Macus írta...

Sok szépet mutattál. A pulcsid szuper lett, nagyon jól áll. :))

Ha a fonalaid mellétenném az én fonalaimat, látszana, hogy kinek van lánya. :))

Macus írta...

Javítok: "mellé tenném".

Irenka írta...

Akartam már korábban is írni, hogy nagyon klassz lett a pulcsid.

Timi írta...

Tyű Viki, nagyon szépek lettek! Én is vadászom Ágitól nem bökőset, mert amit vettem Óceán néven, gyönyörű, de picit szúr, így Marci helyett nekem lesz majd belőle pulcsi :)

Mázsa Viki írta...

Köszönöm, köszönöm!

Patrícia! Ha rászánod magad, akkor már nem olyan sok idő megkötni a mellényedet! Csak csinálni kell. Nekem hatalmasabb kell, mint Neked! :)

Macus! Én a Keresztlánykáimon élem kis a lányoknak való kötögetést, bár ők meg ikrek, mindenből 2 egyforma kell, így kicsit unalmas. :)
Főleg nyár végén a kardigán projekt. :) Szinte 5 egyformát egymás után....

Irenka! Köszönöm! Nekem is tetszik, sokat hordom!

Timi! Képről szinte lehetetlen megállapítani, hogy bökős-e a fonal. Ez lutri. De szerencsére nekem nem sok bökős van!