2012. május 12., szombat

Bogi pelusok

Nem tétlenkedtem a héten, 11 db zsebes pelust varrtam Bogicának.
De még úton van egy katicabogaras és baglyos PUL anyag, meg a patentok és rendeltem saját patentozót is, jól jön az, ha kis dzsekit akarok varrni a gyerekeknek.
A pelusok belső fele pihe-puha bambusz frottír anyag, imádom, képzeljétek el a legpuhább törölközőt, na ez olyan. Fog belőle készülni még kifogó, fürdőlepedő a gyerekeknek, pelenkázó alátét, nekem melltartóbetét...stb, stb...




Természetesen az én kicsi szerelmemnek ezt is ki kellett próbálni, mint ahogy a tegnap érkezett babakocsit is. Hagyom, tudom, hogy jót tesz a kis lelkének, hogy nem tiltom el Bogi dolgaitól. Maximálisan megteszek mindent, hogy szeretettel várja a kishugát, és majd ha már Bogi is kint lesz, akkor is megpróbálok mindent megtenni, hogy ne érezze, neki hátránya lenne amiért kistestvére született. Most hatalmas a szerelem közöttünk, gondolom érzi, hogy közeleg az idő, készülnek a pelusok, megérkezett a babakocsi, Csabika pedig egész nap csókolgat, és vagy 20x elmondja, hogy "Anya szeretlek!" Természetesen én is, és csak szeretgetjük, szeretgetjük egymást!!!

Azért arról sikerült lebeszélnem, hogy a mózesbe belefeküdjön, pedig nagyon akarta, de egész este a babakocsit tologatta!


4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát csak ámulok! Le a kalappal előtted Viki!

Csabika imádnivaló, a babakocsi pedig nagyon szép.:)

Mázsa Viki írta...

Köszönöm Pat! :)
Igen, imádnivaló az én okos Nagyfiam! :)
Még nem is mutattam mindent, tegnap kiszabtam, kihímeztem (géppel) és megvarrtam (béléssel együtt) 9 db ovis ballagó tarisznyát Csabika csoporttársainak. Ma mutatom azt is...

Namata írta...

Nagyon ügyes vagy !!Le a kalappal .A fiad pedig jópofa gyerkőc !:)

Mázsa Viki írta...

Köszönöm Tündi! :) Tényleg jópofa ez a kis Mazsola!