2011. augusztus 18., csütörtök

Bösztörpuszta és középfülgyulladás

Kicsit megkésve, de én is jelentkezem Bösztörpusztai élményeimmel.
Barátnőmmel szombaton érkeztünk, 260 km messzeségből. :)
Rögtön megkerestem A csajok tanyáját.
Bucikával,  Zsu-val, Macus barátnőmmel és Nönével találkozhattam. Nagyon örülök, hogy megismerhettelek Benneteket, nagyon aranyosak voltatok!
Sajnos csak 2 órát maradhattunk Krisztivel, mert mindkettőnket várt itthon a kis csemeténk.


Macusomtól kaptam ajándékba ezt a csodálatos kendőt. Az biztos, hogy alapdarab lesz, sokat fogom hordani.


Zsu-nál beszereztem ezt a dió színűre pácolt Kromski orsót. Imádok vele fonni. Azért még van bőven a 20 dkg-os roving-ból. :) Már tudom is, hogy ebből a fonalból egy Annis kendőt kötök.
(remélem hamarosan egy csodaszép új rokkának a tulajdonosa lehetek, még fűzöm Apát :)


Csabikának megígértem, hogy hozok neki orsót ajándékba. Így ő megkapta a régi orsómat, rögtön használatba is vette. Csak a barna fonalat "fonta" vele ő.
Annyira édes volt, mikor meglátta: "Anya, annyira örülök neki, egész életemben erre vágytam!" :)


Beszereztem még egy "anyafia" birkamamuszt is. Ettől a hódmezővásárhelyi szűcstől vásároltam már ősszel Kőszegen egy mamuszkát Csabinak, nagyon jó áron. Most is nagyon jó áron adták, most kicsit nagyobbat kapott Csabika, és végre én is. :)
Akit érdekel, itt az elérhetőségük:

  
És hogy a középfülgyulladás hogy jön ide? Már 1,5 hete náthás voltam. Hazafele úton, totál eldugult a fülem. Mire a szüleimhez értünk Zalavárra, fájt is. Este iszonyatosan. Elaludni csak fájdalomcsillapítóval tudtam, éjfélkor még egyet be kellett vennem. Reggel már az ügyeleten kötöttem ki, ahol az orvos mondta, hogy kezdődő gennyes középfülgyulladásom van, miért nem használtam a náthára orrspray-t. Hát azért, mert kijött aminek ki kellett jönnie, nem tudtam, hogy akkor is kell használni.
Megcsíkozta a fülemet, kaptam antibiotikumot (aminek nagyon ellene vagyok, de becsülettel beszedem).
Másnapra szerencsére már nem fájt a fülem, de azóta sem dugult még ki. Pedig ma már csütörtök van. :( Iszonyat rossz, nem hallok semmit, főleg a városban, ahol nyüzsgés van.
A gyógyszerek mellett még fülgyertyázom, levendulaolajos vattát teszek bele, és kövirózsát csepegtetetek.
Ma vissza akartam menni az orvoshoz, de már viszket, és megint pitteg-pattog, talán elkezdődött a gyógyulás. Igaz, mondta az orvos, hogy lassan-lassan gyógyul. :(
Most már talán megmaradok. :)

9 megjegyzés:

Macus írta...

Én is örültem a megismerkedésnek, tudod. :))
Örülök, hogy gyógyulgatsz.

Marcsimami írta...

Nincs mese, jövőre ismét el kell mennem Bösztörpusztára! Részint, hogy Veled/Veletek is találkozhassak, másrészt, hogy beszerezzek 1-2 ilyen szuper birkamamuszt (is). :)))
A fonással nagyon jól haladsz. Ha lesz új rokkád, kérlek oszd meg velünk a tapasztalataidat.
Jó munkálkodást és gyors gyógyulást kívánok!

Patrícia írta...

Huh, fülgyulladás, te szegény.. Ezért nagyon sajnállak, én "füles " vagyok tudom milyen rossz...

De az a kendőőőőőőő... irigyellek! Na meg azért is ,hogy Macussal találkozhattál.

Csabika édes, az orsó örömödnek örülök, és jövőre korábban megszervezve talán én is eljutok:)

Mázsa Viki írta...

Jövőre így nem vállalom be Bösztört, hogy reggel 7-kor indulok, 2 órát ott vagyok, és délután 6-ra hazaérek...
Meg kéne szervezni oda egy kötős talit, mert én is szeretnék találkozni Veled IS Marcsimami.
Esetleg ott alvással, vagy családi kirándulással, de azért ez így fárasztó volt. Főleg a közbejött fülbajjal vegyítve (bár érdekes, délelőtt még semmi baja nem volt)
Pat, irigykedhetsz is, mert Macus egy tünemény!
De ősszel végre Veled is találkozhatok, annyira várom! Kár, hogy mindannyian ilyen messze laktok!

Irenka írta...

De jó volt neked, igaz, tettél is érte, az a rengeteg utazás! Gyönyörű ajándékot kaptál,és az orsó is csodaszép, Csabika meg nagyon édes lehetett.
Sajnos profi fülgyógyító vagyok, nálunk az infralámpás melegítés nagyon bevált. Úgy szoktuk, hogy a füleket és az arcot is lámpázzuk, eleinte naponta 3x, később egyszer-kétszer, amíg kell, de max 10 napig. Úgy tudom, alkalmanként összesen húsz percig lehet melegíteni a fejet. Gyors gyógyulást!

nöné írta...

Én is örültem a találkozásnak:o)
Igazad lehet, egy nagy-nagy talit kellene a következő évben oda szervezni. Garantáltan senki nem bánná meg, aki rászánná az időt.
Életemben 1x fájt a fülem, talán annál semmilyen fájdalom sem rosszabb. Mielőbbi teljes gyógyulást Neked!

Mázsa Viki írta...

Köszönöm Irenka a segítséget, eddig valóban az infrázás tűnik a legnagyobb segítségnek!

Nöné, tényleg nincs rosszabb a fülfájásnál, nekem csak akkor fájt még, amikor kivették a mandulámat.
A kötős talit pedig megszervezzük Bösztörre, még van 1 évünk. :)

Elinor17 írta...

Gyógyulj meg alaposan !Volt nekem is ilyen , elég kellemetlen .Úgy éreztem , hogy olyan a fejem , mint egy nagy hordó .:)A pattogás már talán jó jel .Én használtam grapefruit cseppet is és meleg sót .

zenefan írta...

Hamarosan jön a következő MOGY! Aki tud jöjjön és adja tovább a hírt! ;)

https://www.facebook.com/MagyarokOrszagosGyulese

Áldás!

Zsolt