2012. november 18., vasárnap

Gyötrelmes mellény






Ennek a mellénynek története van.
Ember ennyit nem bont egy életen át.
Kezdődött



ezzel a fonallal, aminek a rovingját Anett festette.
100 gramm/267 méter.
Egy mellényre Csabinak tuti nem lesz elég.
Elkezdtem alulról körben, megkötöttem a passzéját, aztán a hátát. Aztán elkezdtem az elejét, hogy majd variálom másik fonallal csíkosra. Közben lemértem a fonalat, pont fele megvolt, mégis elég lesz, tehát lebontottam a passzéig.
Onnan egyben kötöttem a hónaljig. Először elejét, aztán hátát fejeztem be. A nyakán és az ujján a passzét megkötöttem  egy másik fonalból. Aztán mintha mégis rövid lenne, de a fonalból pontosan 5 cm maradt. 
Szentségtörést követtem el, ollóval LEVÁGTAM a passzéját, mert nem volt türelmem visszabontogatni. A passzé fonalából még kötöttem 10 sort, és befejeztem 


ezzel a saját festésű/fonású merino fonalammal.
Lebontottam a nyaka, ujja passzéját, megkötöttem ugyanebből.
És még így sem hosszú. DE! azért készült, mert ígéretet kaptam az én gombfóbiás fiamtól, hogyha ebből a kék fonalból megkötöm neki, akkor Karácsonykor felveszi az inget, de csak úgy, ha a mellény eltakarja a gombokat. 
Egyébként a fotókon nem látszik, de az elején 10 sima sor után van egy fordított.
A mellény elkészült, (most is Csabikán van), várom a Karácsonyt! :)




2012. október 17., szerda

Csabiszáj

Férfi már az én gyerekem, osztja a kritikát rendesen, viszont a gavallér oldalát is rendszeresen megmutatja!

Egyik este a fürdőben:
- Anya, Te hízott vagy.
- Köszi kisfiam, és ezt honnan tudod?
- Hát látom, hogy dagadt a hasad, olyan mint egy tészta. (csak azt nem tudom azt a tésztát ki gyúrta 9 hónap alatt? :)
- Na és Neked a dagadt vagy vékony lányok tetszenek jobban?
- A dagadt lányok jobban tetszenek, meg a vékonyak is. De te nagyon tetszel anya!

________________________________ * ________________________________

Tegnap este:

- Anya, az apa ha hazajön, megmondom neki, hogy hozzon neked csokrot. Piros virággal. De meg ne mondd neki, titokban hozza! :)

_______________________________ *___________________________________

- Anya! Te meg a Bogi pengeélen táncoltok!

_________________________________ *___________________________________

Lefeküdt a földre, bebugyolálta magát egy plédbe:
- Most szarkofágba feküdtem. :D

És még hasonló nyalánkságokat ereszt el az én okos édes nagyfiam nap mint nap.

2012. október 8., hétfő

Bfl-selyem

70% Blue face Leicester
30% selyem
97 gramm
467 méter kétágúra cérnázva.
Bucika festette rovingból fontam.
Többet nem követem el azt a hibát, hogy mindenféle "maszatot" benne hagyok. Van benne 1-2 pici csomó, meg 1-2 centis vastagabb rész, legközelebb azokat mindenképpen kiszedem belőle, mert NAGYON meglátszik cérnázva.




2012. szeptember 28., péntek

Magam festettem és fontam ezt a merino fonalat.

94 gramm, 289 méter kétágú.







Blokkolatlan Maluka


Szivárványból Revontuli


2012. szeptember 10., hétfő

Szivárvány "csoda"

Anettnál vásároltam egy gyönyörű szép szivárványos rovingot. Rögtön nekiestem a fonásnak, 3 nap alatt kivégeztem. Imádtam fonni, csak úgy siklott a kezem alatt.
Cérnázva olyan a tapintása, mint a hímzőfonalnak. Kb. olyan vékony is.

375 méter gyönyörűség.














2012. szeptember 7., péntek

Aviatrix sapka

Fontam egy kis fonalat, és mivel elfogyott a színes roving, natúrral cérnáztam össze.
Szép kis finom kislányos fonal lett, így kötöttem belőle egy Aviatrix sapkát Boginak.
Szerintem nagyon édes benne, de a Drágám nem igazán fejfedő párti, csak ilyen fotót tudok mutatni. :)





2012. augusztus 30., csütörtök

Még a tavalyi első rokkás fonásomból készült ma el ez a gyapjúkülső. Kissé rusztikus lett. :)
Mióta Bogi megvan egy ilyen elkészítése beletelik 3-4 napba is, máskor 1 nap alatt pikk-pakk megvolt.
Vajon neki merrjek állni valami komolyabbnak magamnak? :)



2012. augusztus 27., hétfő

Szivecskés eperke

A magam örömére kellett megvarrnom ezt a pelust, amikor ma megérkezett a csomagom, benne a szivecskés gumival. Rögtön rákívánkozott a sárga PUL-ra. Aztán az epres patent is csatlakozott. :)
A piros patentok alá sárgát tettem, egy kis kontrasztot adva.
Variálunk, variálunk. :D




2012. augusztus 26., vasárnap

Óceánia



Ezt meg csak úgy megvarrtam. Akinek megtetszik, vi(e)heti. :)

Tarka-barka autós

Gyerekkori barátnőmet is megfertőztem, ő is szeretné kipróbálni a mosható pelusozást. Ráadásul a 73 éves nagymamája hívta fel a figyelmét, hogy milyen szép pelenkákat varrok Boginak. :)


Nekik készült ez a kisautós pelenka külső.

Virágos peluskülső

Ismét megrendelésre.




2012. augusztus 22., szerda

Gyapjúkülső kötve, varrva

Mivel ez a Schoppel wolle fonal superwash gyapjú, a biztonság kedvéért belevarrtam egy réteg gyapjú szövetet.
Most ázik a lanolinos vízben. Kíváncsi vagyok hogy válik be. Szerintem jó lesz!




Újabb bagoly



2012. augusztus 21., kedd

Hosszú ujjú "koponyák"

Elkészült a hosszú ujjú változat is. :)