2013. november 1., péntek

Latte Macchiato

Ismét tesztelhettem Kutas Ági egy gyönyörű kendőjét, a Latte Macchiato-t.
Élmény volt kötni, mert a kendőtest annyira egyszerű, hogy közben a gyerekekre is figyelhettem, a szélminta pedig gyorsan elkészült. :)
Finom, puha Rial Filati Supremo bézs és rozsdavörös árnyalatából készül. Szerelem ez a fonal, 100% merino.
Elkezdtem belőle egy kék csíkos Latte Macchiato-t is, L-es méretben. Már csak a szélminta van vissza, de rengeteg a dolog, favágás, stb.,  tele van a fejem, és most már befejezem Csabika baglyos kardigánját, de abból is csak napi pár sorra futja.






2013. október 10., csütörtök

Cameo

Többször a szemem elé került már a minta, de végül Irenka Cameo-ja hatott rám annyira, hogy rögtön meg is vásároltam a mintát. Nem sokat váratott magára, éppen akkor érkezett Bucikától egy csodás gombolyag, rögtön tudtam, hogy Cameo szeretne lenni. Közben akciózott a Lidl zoknifonalat, és ezt a sárgát kellett társítanom hozzá. Az égiek most nagyon az én kezemre játszottak.
Nem mértem mekkora lett, de nagyon nagy, azt hittem sokkal kisebb.
A kabátot ma szereztem, azonnal beleszerettem a színébe, fazonba (még engem is slankít :) ). Apának persze nem tetszik az élénk színe. :( A kendő megy hozzá, vannak benne pont ilyen gyönyörűséges türkiz foltocskák.

Minta: Cameo by Paulina Popiolek
Fonal: Bucika festette 100% merino gyapjú
Tű: 4,5-es knit pro
Súly: kb. 15 dkg




Persze a "Minimodell" rögvest lenyúlta.


2013. október 3., csütörtök

Edina kardigánja

Barátnőm megkért, hogy kössek a kislányának egy ünneplő kardigánt, de mégsem fehéret. A fonalat Kriszti választotta - annak ellenére, hogy ő nem kézimunkázik -, nagyon szép és jó minőségű fonalat választott.
Sokat töprengtem rajta milyen minta legyen, ehhez nem illik a csipkeminta, de akkor hogy lehetne elegáns és nem unalmas?
Sokat böngésztem a mintagyűjteményes könyveimet is csavart minta után. A raglánvonalat is csavarással akartam, de a nyaktól kezdett kevés szemszám miatt nem tudtam megoldani. Így először a hátába kerestem a mintát, és az elején a gomboláspánt két oldalán csavartam. De úgy gondoltam ez kevés, és mikor leválasztottam az ujjakat, a hónaljtól lefelé, két oldalába is tettem ugyanolyan csavarást, mint az elejébe.
A másik nagy dilemmám a gombok voltak. 
1. ebben a városban semmit nem lehet kapni, természetesen ki elegáns gombokat sem. 
2. nekem itthon már nem volt.
Időközben rendeltem helyes fa gombokat Kínából, egészen addig míg meg nem érkeztek, úgy gondoltam nem illenek ehhez a kis kardigánhoz.
De amikor hozzápróbáltam a sötét szivecskés gombokat, rögtön beleszerettem, így ez maradt.

A fotókon a modell Csabika. Nagyon aranyosan felpróbálta a kardigánt, de mivel ő már nagy fiú, én pedig nem akartam belőle hülyét csinálni, hogy rózsaszín szivecskés kardigánban fotózom, így a fejét lehagytam a képekről.

Minta: saját
Fonal: Alize Lanagold
Tű: 5-ös fém körkötőtű, ujjakhoz 5-ös knit pro zoknitű
Súly: kb. 23 dkg



2013. szeptember 30., hétfő

Collection

Kutas Ági szettjét tesztelhettem, kendőt, kesztyűt, sapkát. Nagyon tetszik a minta, élvezetes volt kötni és kellemes viselni.
Nina festette a pihe-puha illatos fonalakat.



2013. szeptember 17., kedd

Golden Hazel

Voltam olyan szerencsés, hogy megköthettem Kutas Ági tervezte Golden Hazel kendőt.
Nagyon szerettem kötni, jól megjegyezhető, logikus minta, az eredmény pedig szerintem gyönyörű.
A fonalat Ninocska festette hozzá, szintén élmény volt vele kötni, pihe-puha, ILLATOS fonalcsoda.




További képek: ITT

Tű: 4-es knit pro 
Súly: 190 gramm


Baglyok Boginak

Már régóta bele vagyok habarodva a baglyos cuccokba, így megvásároltam ezt a pulcsi mintát a ravelry-n.
Mivel szorosabban kötök, jól sejtettem, hogy az egyel nagyobb méretet kell megkötnöm, és így sem lett nagy Boginak. :( Sebaj, majd lebontom és kötök újat, maradt még 10 dkg ebből a fonalból, nem fogyott egészen 15 dkg a pulcsihoz.


Tű: Passzé 4,5-es, pulcsi 5-ös kínai fém körkötőtű, nagyon szeretem
Súly: kb. 15 dkg
Méret: 18-24 hó

2013. augusztus 8., csütörtök

Maluka 3.

Patrícia barátnőmnek kötöttem ezt a könnyű kis Malukát. Nagyon jól áll neki, illik a hajához. :) Remélem örömmel fogja viselni.

4-es tűvel készült, Lace fonalból a Fonalam-tól. 



Blue Orange

Piro tervei alapján készítettem.
A natúr egyágú merino gyapjú Rikkeréktől, az alsó szegély magam festette roving, és én is fontam meg navajo technikával.
További képet itt!


2013. június 27., csütörtök

Boginak és egyebek

Ez a kötött gyapjú peluskülső tegnap éjszaka készült el, megfürdött lanolinban, és már meg is száradt, most éppen teszteli Bogica.
Remélem jó lesz, mert ahogy ráadtam, pont jó volt, aztán elállt a combinál, húztam rajta egyet, megint elállt, és így tovább... :O




A kis fehér pamut bolerot a június 9-én tartott keresztelőjére kötöttem. Most próbálkoztam először ezzel a szegéllyel és nagyon tetszik, nem ez lesz az utolsó. :) Kép a boleroról normális nincs, de a családról végre van. Az első közös képünk. Bogica születése után majdnem egy évvel éppen ideje volt. :)


Ezt a saját festésű Rikker féle merinot pedig áprilisban fonogattam. Azt hittem több, de csak 5 dkg, és 200 méter. Navajo ply technikával. És még 46 gramm van belőle rovingban. Majd egyszer meglesz az is!


Megtörtént (félig) Mimike 2. kopasztása is, szépen erősödik és sötétedik a szőre. Annyi tervem van, csak olyan kevés időm!!!



Közben elkészült a január óta "kötődő",  Bucika festette fonalból a pulcsim, csak sose vagyok olyan állapotban, hogy fotózzunk. Na majd holnapután talán.

2013. március 8., péntek

Pelushegyek

Új pelus külsők készültek. A katicás és piros hawaii mintás Bogié (irtó aranyos benne) a többi rendelésre készült.







2013. február 12., kedd

Festettem

Ezt a három rovingot festettem a napokban. Ennyit a fényekről: az első kettő majdnem egyforma, pedig két különböző alkalommal festettem. Akár egy motringba is lehet fonni a kettőt, még meglátom mit akarok belőle.
A lila nekem nagy szerelem, ilyen intenzív vöröses árnyalatút még nem fontam, nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz.






Rómeószőr

Erzsikétől vásároltam 50 gramm Rómeó nyuszi szőrt, amiből ez a gyönyörű puhaság készült.
147 méter.



Nyakmelegítő

Ebből a fonalból kötöttem  ezt a saját tervezésű nyakmelegítőcskét...


Fonás

Bucika festette falklandi gyapjúból fontam.









Escargot

2 db Escargot sapi. A lila a volt szomszéd nénié, a másik az enyém. Az összes fonal a Lana-textől van.




Baglyos mellény Boginak

Fonal: Witico a Lana-textől (most azért se hajlandó megnyitni az oldalt a gépem)








Kézmelegítő

Saját festésű és fonású fonalból kötöttem magamnak ezt a kézmelegítőt. Sokat nem ér, mivel fázós ujjú vagyok, de így legalább nem kell levenni, ha a gyerekeket menet közben el kell látni.









Bogi mellénykéje

Anett festette rovingból fontam a fonalát ennek a kis mellénykének.
Hamarosan lebontásra kerül, mert már kicsi Boginak, a fonalat meg sajnálom. Valami szép kis sapka lesz belőle. :)