A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pulóver. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pulóver. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 22., kedd

Baby Cables

Rég beleszerettem ebbe a mintába, és ezer éve megvolt ez a lila nyeremény Adriafil dou comfort fonal is. Úgy gondolom tökéletes párosítás lett.










2013. szeptember 17., kedd

Baglyok Boginak

Már régóta bele vagyok habarodva a baglyos cuccokba, így megvásároltam ezt a pulcsi mintát a ravelry-n.
Mivel szorosabban kötök, jól sejtettem, hogy az egyel nagyobb méretet kell megkötnöm, és így sem lett nagy Boginak. :( Sebaj, majd lebontom és kötök újat, maradt még 10 dkg ebből a fonalból, nem fogyott egészen 15 dkg a pulcsihoz.


Tű: Passzé 4,5-es, pulcsi 5-ös kínai fém körkötőtű, nagyon szeretem
Súly: kb. 15 dkg
Méret: 18-24 hó

2012. június 16., szombat

Ünneplő pulóver...

...Csabinak, mivel az inget nem hajlandó felvenni.
Persze, mikor felpróbálta, odament a tükör elé, és elkezdett jajgatni, hogy ez neki nem tetszik, mert nem akart bele mintát. Én meg mondtam, hogy ok, rendben van, akkor döntse el melyiket veszi fel, az inget, vagy ezt. Azóta tetszik neki, de az én kis modellem nem volt hajlandó felvenni, így nem tudom Rajta megmutatni. :(




Minta: sima raglán, középen csavart mintával, nyaka rövidített sorokkal
Fonal: Katia eco cotton a Reatextől
Tű: 3,5-es knit pro és teflon zoknitű
Súly: kb. 25 dkg

Közben megkötöttem Anyukámnak kb. 75 dkg alpaca fonalból egy szép lila kardigánt, majd rá kell beszélnem, hogy álljon modellt, és mutatom.

2011. március 19., szombat

Végre elkészült...

...Kriszti barátnőm pulcsija! Úgy ígértem neki, hogy kb. 1,5-2 hét alatt elkészül, végül majdnem 1,5 hónap lett belőle, de ma végre befejeztem. :)
Minta: sima raglán
Tű: 4,5-es knit pro, ujja 4,5-es bambusz zoknitű, ujja passzéja 3,5 zoknitű
Fonal: katia magic a Reatex-től. 75% akril, 25% gyapjú

Most kicsit szerelemkötök, mondjuk egy kendőt.


A Gyereknek természetesen már megint oda kellett feküdni!


Az ujját már rögtön a hónalj után jobban beszűkíthettem volna, de így legalább nem szorít. :P
Szerencsére Krisztinek tetszik, remélem így is gondolja. :) Mindenesetre szerintem nagyon jól állnak neki ezek a színek!

2010. december 26., vasárnap

Végre készültek kötöttek!

Már régen elkezdtem magamnak egy pulóvert lila színátmenetes tolnai fonalból. Igen ám, de amikor a körkötőtűről 2 tűre került, kiderült, hogy hatalmas!!!
Aztán elkezdtem egy Ági fonalból raglán ujjal. Végre neki mertem állni és találtam egy érthető leírást. Kb. 2 hét alatt készült el. A nyakát legközelebb máshogy készítem, mert most nem tudtam szépen felszedni a szemeket, így körbe horgoltam rövid pálcával. De nekem tetszik, szerintem jó lett.



Ugyanebből a fonalból készült egy 5 ujjas kesztyű is. Még csak az egyik fele van meg, és el kell dolgoznom a szálakat, lyukakat bevarrni az ujjak között, stb...na meg az ujjai végét szépen kéne befejezni, de még nem jöttem rá hogy kell.





Jucuu egyujjas kesztyű leírása alapján készítettem.

Ez pedig egy félig kész raglánujjas pulóver Csabikának. Az ujjai már ripsz-ropsz készen lesznek!





Apa pulóvere/mellénye is készen van egy ideje, csak még nem mutattam. Pulcsinak indult, de azt mondta inkább legyen mellény. Persze nem annak indult, így a karkivágása nem az igazi. De neki tetszik, jó meleg Ági féle 100% merinó gyapjúból, ami egyáltalán nem szúr. Ebből majd kötött Csabikának is pulcsit. Talán felveszi. :(


És végül, megint jött egy csomagom Ágitól. Már 2 hónapja rakosgattam, válogattam, végül ezek mellett döntöttem. Középen a fekete tulipán, és balra mellette a barnás sötétkékes fonal valami álom, olyan puha, egyáltalán nem szúr. Jobbra a víztorony kicsit bök, így Csabikának biztosan nem csinálok belőle semmit. Alul pamut-akryl keverék, nagyon jó minőségű fonal. A tulipán fölött a csíkos pléd kicsit vékonyabb, 50-50% gyapjú-akryl.

2010. október 23., szombat

Táska és egyebek

Régen mutattam valamit, mert nem volt mit. Illetve készült egy táska, de elfelejtettem lefotózni, mielőtt elküldtem a sógornőmnek, Verának. Sebaj, ez sokkal jobb lett. Igaz rengeteget doloztam vele, mert más módszerrel készült. Legközelebb már gyorsabban megy. Remélem.
Ebbe a táskába tettem vatelint és táskamerevítőt is. A bélés piros IKEÁs pamutvászon, a külső rész szintén IKEÁs mintás vászon. Van benne mindkét oldalon 1-1 zseb, és egy karabiner a kulcscsomómnak. Ja, és a táska végre MAGAMNAK készült.




Zsuzsi táskáját nem fotóztam még le, mert nem készült el, elfogyott a kellékem. :s
Közben azért dolgozgatok ám én másokon is, sőt, többmindenen egyszerre, és ezért nehezen haladok. Bár most


a nyakmelegítőt 



és a saját vuk pulcsimat félretettem,
mert


Apa pulcsiját kötöm ezerrel, hogy születésnapjára elkészüljön, ami november 26-án lesz.

Úgyhogy dolgozok én, csak nem sokminden van kész. Még Csabika pizsamájának a nyakát sem igazítottam meg.
Pedig itthon voltam 2 egész napot gyerek, férj nélkül. Gyerek Zalaváron mamáéknál, Férj dolgozik, én meg csak ellustálkodtam az időt. :(