A következő címkéjű bejegyzések mutatása: táska. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: táska. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 1., hétfő

Akár kollekció is lehetne...

...de a mei tai a miénk.
Szorgoskodtam a hétvégén, mert már múlt hétfőre megígértem Zsuzsinak, hogy elküldöm a csomagját. Csak ma lettem kész. :(
De ma mindennel.



Itt van a teljes kollekció.


Neszeszer,


belülről. Most készítettem először, és a zipzár nem is lett szép, még meg kell tanulnom hogy kell ebbe szépen belevarrni.


Szintén életem első ökoszatyra, és nagyon büszke vagyok rá, még ha nem is lett tökéletes, de nekem nagyon tetszik. Szerintem egy eléggé elfogadható kukacolást végeztem rajta, kezdek belejönni.


Így fest szétnyitva. Persze a nyílásánál a behajtást nem számoltam hozzá, amikor rávarrtam a csipkebogyós anyagot, ezért nem lett középen, de így is jól funkcionál.


A saját madaras táskám mintájára készült ez a virágos. A belseje is ugyanolyan, nem is fotóztam le külön.


Készült egy mei tai is, mert a babakocsit már kitettük az autóból, ha hosszabb sétára megyünk, akkor pedig felkéretőzik az ölembe a porontyom, és őszintén szólva nehezen bírom cipelni a 15 kilóját.


Érdekes, hogy nekem könnyebben beért a kötő, mint a nálam sokkal vékonyabb Emberemnek. Aztán rájöttünk, hogy neki a DALIÁS válla miatt nem ért be annyira. :) Nekem meg puha a hasam, jobban meg tudom húzni. :s


Hátulról így néz ki. Persze csak alkalmi modell volt Apa, mert ő inkább kézben viszi ám a gyereket. Pedig olyan jól néztek ki, meg élvezték is a fényképezést. :) Aranyosak voltak nagyon!!!

2010. október 23., szombat

Táska és egyebek

Régen mutattam valamit, mert nem volt mit. Illetve készült egy táska, de elfelejtettem lefotózni, mielőtt elküldtem a sógornőmnek, Verának. Sebaj, ez sokkal jobb lett. Igaz rengeteget doloztam vele, mert más módszerrel készült. Legközelebb már gyorsabban megy. Remélem.
Ebbe a táskába tettem vatelint és táskamerevítőt is. A bélés piros IKEÁs pamutvászon, a külső rész szintén IKEÁs mintás vászon. Van benne mindkét oldalon 1-1 zseb, és egy karabiner a kulcscsomómnak. Ja, és a táska végre MAGAMNAK készült.




Zsuzsi táskáját nem fotóztam még le, mert nem készült el, elfogyott a kellékem. :s
Közben azért dolgozgatok ám én másokon is, sőt, többmindenen egyszerre, és ezért nehezen haladok. Bár most


a nyakmelegítőt 



és a saját vuk pulcsimat félretettem,
mert


Apa pulcsiját kötöm ezerrel, hogy születésnapjára elkészüljön, ami november 26-án lesz.

Úgyhogy dolgozok én, csak nem sokminden van kész. Még Csabika pizsamájának a nyakát sem igazítottam meg.
Pedig itthon voltam 2 egész napot gyerek, férj nélkül. Gyerek Zalaváron mamáéknál, Férj dolgozik, én meg csak ellustálkodtam az időt. :(

2010. október 13., szerda

Pizsama és másfél táska

A pizsi nyaka irtó béna, ki kell javítanom, de ebben alszik most Csabika. Megint nem aludt délután, így 7-kor elvittem locsizni, vacsizott és 3/4 8-kor kidőlt.


Igencsak pittyre áll a szája, mert már megint olyanhoz nyúlt, amihez nem kellett volna. Elsúvasztotta a fényképezőgépemet. Nem bántottam, csak rápirítottam, de fáradt volt, ez elég volt a szomorkodáshoz.
No nem sokáig,


mert itt már vigyorog! :)

Délután táskákat varrogattam. Nem lett az igazi, de elsőre nem is rossz, még van mit finomítanom rajta, meg 1-2 trükkre rá kellene jönnöm.
Kicsit ki akartam pingálni szabad gépi tűzéssel, de ezeket a jó kis ikeás anyagokat nem mertem elrontani. Majd legközelebb. No meg ez a fekete-fehér anélkül is elég "színes", nem kell rá plusz dísz, úgy már szerintem giccses lenne.








A pirosasra gondoltam fonalat applikálni, majd meglátom mi lesz belőle. A belső zsebeit lejjebb kell varrnom, mert elvágtam a tetejét, túl hosszúnak találtam. Piros ferdepánttal lesz körbe szegve a nyílása, és a pántja, valamint a zip-zár is piros lesz benne. Szerintem vidám kis darab, már most szeretem. Holnap befejezem.