2010. július 20., kedd

Vénusz stóla




Elsősorban Ercsu - nak mutatom, hogy mit művelek éppen. Én balga azt hittem majd megpróbálom a haladó változatot, holott eddig egy épkézláb darabot nem kötöttem, de mire háromszor lebontottam, realizálni kellett jelenlegi képességeimet és úgy döntöttem maradok a kezdő változatnál. No meg azzal nyugtattam magam, hogy ez nem annyira lyukacsos csipke minta, jobban melegít majd. Hi-hi. Viszont határozottan fejlődök, mert már 3 teljes mintasort megkötöttem és még eddig nem rontottam el. Igaz ezt csakis akkor szabad csinálnom, amikor Csabika alszik, mert ha itt van egyfolytában szóval tart, egyáltalán nem tudok figyelni és akkor jön a baj. Viszont már eléggé benne van a fejemben a minta, meg mondogatom hangosan a szemeket egymás után, nehogy véletlenül pl. egy ráhajtást kihagyjak.
A képet lefotóztam kint az erkélyen is vaku nélkül, mégis úgy tűnik a benti vakus kép színe közelebb áll a valósághoz. A fonalam csak 75%-os gyapjú, de jó puha, és nem szúr.


Szóval lelkes vagyok nagyon, és végre egy sikerélmény!


Ma hívtam Rikkeréket, pár nap múlva összerakják a rendelésemet, és végre nekem is lesz pihe-puha színátmenetes gyapjú fonalam! Már nagyon várom!

1 megjegyzés:

Délka írta...

Mindenkinél így kezdődik a csipke-láz:) Jó kötögetést, mutasd majd a végeredményt:) Tetszenek a kötésjelölőid:)